Azt hiszem, abban egyetértünk, hogy az úthálózat eléggé fontos dolog a kamionosok számára, mindegy, hová mennek ( kivéve, ha vissza a jövőbe). A közelgő Nyugat-Balkán DLC-ben nagy figyelmet fordítottunk a DLC-ben található mind a 8 ország úthálózatára.
A játékosok utak egész garmadájára számíthatnak, köztük olyan autópályákra, amelyeket csak nemrég nyitottak meg, vagy csak a közeljövőben kerülnek átadásra. Általában az autópályák a legrövidebb utak a célhoz, néhány helyen pedig egészen különleges kilátást nyújtanak. Egy ilyen példa a horvát tengerpart mellett haladó autópálya, amely bizony merészen átvág egy hegység közepén.
Az autópályákon kívül megtalálható az alsóbb rendű utak hálózata is, amelyek kisebb közösségeket, városokat és falvakat kötnek össze szerte a Nyugat-Balkánon. Ezek a tengerszinttől egészen a hegyekig emelkednek; és egy kicsit jobban ráznak, mint az új autópályák.
Néhány olyan utat is beépítettünk, amelyek néhány nagyobb városon keresztül vezetnek, de nem a központban, ahol általában tilos a nagyobb teherautók közlekedése. Mindazonáltal legyetek óvatosak, mert a város körüli utak egy része nem alkalmas nagyobb járművek számára. A játékosok részletes útjelzésekre is számíthatnak, akik inkább a régi iskola szerint szeretnek navigálni.
Ezeken kívül lesz még egy csomó híd, körforgalom, alagutak és szintbeli kereszteződések is, de ezeket majd csak akkor mutatjuk meg, ha már egy kicsit jobb formába hoztuk őket.
Recommended Comments
There are no comments to display.